Örömteli villányi élmények


Örömteli villányi élmények

“Két barátommal részesei voltunk a múlt hétvégi Borzsongásnak, és ezzel kapcsolatos élményeimet szeretném megosztani Önökkel (és talán az olvasókkal is).

Május 4-én, péntek délelőtt indultunk útnak vonattal Budapestről Palkonyára, hogy belevessük magunkat a Villány-környéki Borzsongásba. Mivel jelenleg Dombóvár és Kurd között pályamunkálatok folynak, a pécsi IC-ről buszra kellett szállnunk, hogy ezt a szakaszt megtegyük, így már délután 2 óra is volt, mire megérkeztünk szálláshelyünkre.

Látván, hogy Palkonyán a gyönyörű pincesoron még zárt pinceajtók mögött folyt a vendégvárásra való készülődés, a meglehetősen fárasztó utazás dacára úgy döntöttünk, átgyalogolunk Villánykövesdre, hátha ott már egy későbbi fázisát kapjuk el a zsongásnak. A szép időben hipp-hopp megérkeztünk a 3-4 km-re lévő faluba, ahol valóban voltak már nyitott pincék.

Az egyik, hűs levegőt árasztó pinceajtó mögött egy idősebb úr tett-vett, így oda tértünk be. Rögtön elő is került 4 borospohár, mert hiszen az úgy illik, hogy a borász is igyék a vendégekkel (na, gondoltuk, ez jó előjel, akkor biztosan nem valami lőrét kapunk). Az első “tétel” egy igen kellemes rozé volt, mely nagyon jól esett a 3/4 órás talpalás után. Bort iszogatni persze beszélgetve jó, így hamarosan kérdezősködni kezdtünk mindenféléről. A kezdetben kissé szűkszavú úr egyre többet árult el a család múltjáról (őseik még Mária Terézia idején vándoroltak be a területre), s arról, miként fonódott össze életük a szőlővel már a kezdetek óta. Ekkorra persze már egy 2012-es bíbor kadarkát szürcsölgettünk, mely meglepően gyümölcsös (fekete meggy, konyakmeggy, piros bogyósok) arcát mutatta. Kérdeztük, hová tud ez a bor fejlődni, meddig tartható el? Neumann Béla bácsi válasza az volt, hogy sajnos nem tudja, mert eddig még mindig elfogyott a szüretet követő évben. Ezen nem is csodálkoztunk egyáltalán. Elmesélte, hogy egy visszajáró vendége egyszer hozott neki egy 5 éveset (melyet tőle vásárolt anno), és hát annak olyan íze volt, hogy csuda!

Mire az oportóra is hagytuk magunkat rábeszélni, Béla bácsi “üzlettársa” is megjelent, akinek egyéb érdekeltsége is van a családban, hiszen Béla bácsi lányát vette feleségül. Bár, ha jól emlékszem, ez utóbbit követte az előbbi.

A pincét is megnéztük, ahol szépen sorakoztak a különböző űrmértékű tölgyfahordók, melyek közt 80-100 évesek is akadnak.

Mivel a sok jó bortól igen megéheztünk, eljött a búcsúzás és fizetés ideje. Budapesti borárakhoz szokván, mindhárman rezzenéstelen arccal nyúltunk bele pénztárcáinkba, hogy az 1200 forintot kiszámoljuk a hordódongákból saját kezűleg készített pultra. Akkor lepődtünk meg, de nagyon, amikor házigazdánk közölte velünk, hogy nem fejenként, hanem összesen kerül annyiba a fogyasztás. “Hát, hiába, ez nem Budapest!”- nyugtáztuk a Hotel Cabernet felé menet, ahol reményeink szerint vacsoránkat szerettük volna elkölteni.

Az étteremben azonnal mellettünk termett egy pincér, s a szobaszámunk felől tudakozódott. Rosszat sejtve mondtuk, hogy mi nem itt szállunk meg, mire az úr udvariasan közölte, hogy akkor sajnos nem tud minket kiszolgálni. Legörbülő szánkból -igen helyesen- bizonyára arra következtetett, hogy ezt roppant mód fájlaljuk, így sietve megjegyezte, hogy azért megkérdezi a főnökasszonyt. Hát, így esett, hogy a finom borokat malacpecsenyével, párolt káposztával, és fokhagymás burgonyapürével sikerült lekísérnünk. “Hiába, ez nem Budapest!”

Szombat délelőtt 10 óra után pár perccel csatlakoztunk a palkonyai Hárságyi pince előtt csoportosuló társasághoz, akik rozézgatva hallgattak egy igen szimpatikusnak tűnő hölgyet, aki éppen Palkonyáról beszélt. Mint később kiderült, ő Palkonya polgármester asszonya, Becker Leonóra, s az ő (valamint Debreczeni Mónika, a Vylyan birtokigazgatójának) vezényletével kelt át kis csapatunk a Szőlőhegyen, hogy aztán elfogyaszthassuk jól megérdemelt (Kakas rozé) fröccseinket a Vylyan teraszon a szinte nyári hőségben. A körülbelül egy-másfél órásra sikeredett “túra” még a szúnyogok hadaival való viaskodást leszámítva is csodaszép volt, továbbá igen informatív is, hiszen Nóra lépten-nyomon történetekkel szórakoztatott minket (hogyan mentették meg az öreg gesztenyefát, hogyan építette a falu a Szent Bertalan kápolnát, hogyan épült EU-s támogatásból a kápolnáig vezető út még mielőtt terveztek volna bármilyen kápolnát is, stb.). Arra is fény derült, hogy Herka, a rászedett ördög meséjéből, talán nem is szőke, hanem fekete lehetett. Vagy a palkonyaiak mindig csak sötétben találkoztak vele???

A szőlőhegyi “túra” annyira bejött nekünk, hogy visszafelé is megtettük az utat Palkonyára, s vonatra szállván már robogtunk is Villány felé, aznapi vacsoránk reményében. Már igencsak korgott a gyomrunk, így nem is meneteltünk sokáig, csak az Oportó Étterem árnyas kerthelyiségéig, ahol bőséges adagokban, és gyors, színvonalas kiszolgálásban volt részünk. Mivel bőven akadt még étel az étlapon a csülkön és a borban pácolt szarvaspörköltön kívül, amit szívesen kipróbáltunk volna, megegyeztünk abban, hogy vasárnap is ott költjük el ebédünket, mielőtt hazaindulnánk.

Teli hassal, és egy kissé fáradtan érkeztünk vissza Palkonyára, ahol élénk pinceélet(kép) fogadott, aminek nem nagyon akartunk ellenállni. A Haraszti Családi Pincészet előtt le is csaptunk az egyetlen üres padra azzal a szándékkal, hogy jól besillerezünk. A vendégek között légiesen cikázó kedves fiatal hölgy (az egyik tulajdonos?) azonban sajnálattal közölte, hogy a siller elfogyott, s mire föleszméltünk, már a második kört kértük (részemről a málnaszörpi gyorsaságával csúszó rozéjukból). Közben ránk esteledett, ezért is meresztgettük olyannyira a szemünket, amikor egy fiatalember (egy másik tulajdonos?) egy termetes fatálon tornyosuló kupacot tett elénk az asztalra. Látva abbéli igyekezetünket, hogy megállapítsuk a kupac összetételét, ezen szavakat használva csinált kedvet a más érzékszervekkel való megtapasztaláshoz: “Hurkazsíros pite. Toljátok.” Mit volt mit tenni, kemencében sült csülök ide, borban pácolt szarvaspörkölt oda, nekiestünk a toronynak, és mire Nóráék (a polgármester asszonyék) is megérkeztek, már alig volt pár darab mutatóban a tálon. Még szerencse, hogy volt finom bor bőven. Fizetéskor kiderült, hogy a rengeteg pite ajándék volt. “Hiába,…” Több palack borral fölszerelkezve mondtunk búcsút eme kedves embereknek, s kissé aggódva hajtottam álomra a fejem, hogy vajon hogy fogok tudni ennyi “reformkaja” után aludni.

Valamennyit azért sikerült, így vasárnap délelőtt frissen indultunk neki Palkonya felfedezésének. A Hárságyi Pince azonban sajnos nyitva volt, így ott véget is ért felfedező utunk.

Dél körül aztán saját magunknak tett ígéretünkhöz híven el is indultunk csomagostul a vasútállomásra, de csak azért, hogy messziről integethessünk a Villány felé tartó vonatnak, amit lekéstünk. Mivel arrafelé nem túl sűrű a tömegközlekedés, a stoppolás adta magát, mint alternatíva, s a vonat után pár perccel futottunk be mi is Villányba 2 fiatal srác jóvoltából.

Az Oportóba érve már mindhárman tudtuk, mit fogunk rendelni, azonban a pincér felhívta a figyelmünket az étterem bejáratánál elhelyezett táblára, miszerint büfé jellegű ebéddel tudnak csak szolgálni egy fix összeg fejében, s cserében annyit eszünk és iszunk (a ház boraiból is), amennyi csak jól esik. Seregszemlét tartottunk az ételek közt, de szomorúan konstatáltuk, hogy az általunk áhított fogások nem szerepelnek a kínálatban. Én már egészen kicsi korom óta nagyon rosszul tűröm, ha rákészülök egy bizonyos ételre, és az valamilyen oknál fogva nem elérhető. Barátaim is így lehetnek ezzel, mert egy emberként fogtuk könyörgőre, mire a pincér nyugalomra intett minket, s biztosított afelől, hogy minden megoldható. Mondjam tovább?

Szeretném azt hinni, hogy nem a puszta szerencsének köszönhetjük, hogy ennyire kedves, vendégszerető emberekkel találkoztunk a 3 nap alatt, hiszen egyáltalán nem az fogott meg minket, hogy a budapesti árakhoz képest olcsóbbak a borok és az ételek, hanem a hozzáállás, amiből nem csak mi, vendégek, hanem a vendéglátók is profitáltak. Meglehet, hogy a vidéket sokan lemaradottnak tartják az éttermek minőségét tekintve, ám ezzel szemben én csak azt tudom alátámasztani, hogy vendéglátásban van még mit tanulnia a fővárosnak.

Mindenkit arra szeretnék bátorítani, hogy a Budapest nyújtotta rengeteg boros program mellett (amiket nagyon üdvözlök) kerekedjen föl, hogy helyben fogyaszthassa el az adott régióban (nem feltétlenül bormágnások által) termelt borokat!”

Nagy Nikoletta, Gyál

vincemagazin.hu

A Villányi Vörösborfesztiválig

van még hátra

Aktuális időjárás:

Pécs: 13°C, 12.96 km/hK/ÉK-i szél, közepesen felhős

Ma:

Hőmérséklet:

min hold 0°C, max nap 12°C Idő: derült

Holnap:

Hőmérséklet:

min hold 2°C, max nap 17°C Idő: derült

További időjárás